Dr. Kovács Norbert blogja

ügyvéd, felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó, energetikai szakjogász

Ön vállalkozó? Erre a 3 dologra mindenképpen figyeljen szerződéskötéskor!

2017. május 11. 20:50 - dr. Kovács Norbert

Ahogy munkavállalóként, úgy vállalkozóként is fontos, hogy ne vegyük félvállról a megegyezés részleteinek kidolgozását, mert az unalmas formaságoknak tűnő részletek később rengeteg időt és felesleges fáradságot spórolhatnak meg nekünk. Triviálisnak hangozhat, de ha csak szóban állapodunk meg arról, hogy pontosan mit is, mikorra, és milyen fizetési feltételek mellett kell teljesítenünk, később nagyobb eséllyel halljuk, hogy „én azt úgy értettem, hogy…”, mintha írásban is rögzítenénk ezeket. Lássuk tehát, mikre érdemes mindenképpen kitérni, hogy ne kelljen később a pénzünk után futni.

 pexels-photo-296886.jpeg

1. Rögzítsük a megrendelés pontos tartalmát!

 

Ahogy egy fodrász is nehezen tud mit kezdeni azzal, ha az ügyfele szép frizurát szeretne, úgy egy vállalkozási szerződésben sem elég általános célokat megjelölni. A szerződés pontos tárgya mellett fontos meghatározni, milyen mennyiségű, minőségű lesz a munka és pontosan mitől, mikortól tekintendő az teljesítettnek. Ha ezt elmulasztjuk, azzal a megrendelőnk mozgástere jelentősen megnőhet a teljesítésünk elismerése körében, hiszen azt mondhatja, hogy a munkát még nem fejeztük be.

Ez azt jelenti, hogy számlánkat sem tudjuk benyújtani a megrendelő felé, s nem jutunk pénzünkhöz. Itt kezdődnek a bonyodalmak.

Ugyancsak fontos megemlíteni a többletmunka kérdését. Ha az adott munka egy részlete kimaradt a szerződésből, és nélküle a végtermék/szolgáltatás hasznavehetetlen, az ezzel járó munkákat is kötelességünk elvégezni – aminek persze a díjairól is rendelkezni kell, hacsak nem szeretnénk pl. grafikusként ingyen dolgozni a századik módosítási körön, vagy kivitelezőként a huszadszor visszabontott válaszfal újraépítésén.

 

2. Térjünk ki a munkavégzés időtartamára

 

Ha tisztáztuk, hogy pontosan milyen munkát vár el a vállalkozó, javasolt ugyanígy rögzíteni, hogy mikor kezd(het)ünk el azon dolgozni, mikor kaphatunk munkaterületet, milyen határidőre készüljünk el, illetve milyen anyagi vonzata van egy esetleges csúszásnak – pl. késedelmi kötbér. Bizonyos iparágakban ez visszatérő kérdés, melyet ha megválaszolunk előre, később sem válik viták és perek tárgyává.

 

3. Az egyik legfontosabb: fizetési határidő! 

 

Legalább ugyanilyen fontos megállapodni a fizetési határidőben is. A legkorrektebb megrendelő is dönthet úgy, hogy más kötelezettségei fontosabbak, mint hogy Önt kifizesse, ezért jobb még egy jóhiszeműen eljáró partnerrel is írásban megállapodni a fizetés pontos részleteiben.

 

     + Ügyvédi tipp

 

A vállalkozói szerződések gyakran kutyafuttában, összecsapva, kellő figyelem hiányában születnek (ha egyáltalán születnek). Bármennyire is “nyakunkon a határidő” és bele kell kezdeni a munkába, arra mindig szánjunk elég időt és figyelmet, hogy a vállalkozási szerződésben legalább a fenti, legfontosabb alapkérdések pontosan és részletesen rögzítve legyenek. Érdemes ezért már az együttműködésnek ebben a kezdeti szakaszában profi ügyvéd segítségét kérni. Egy szakértő által leellenőrzött, jól megírt vállalkozási szerződéssel sok ősz hajszálat spórolhatunk meg.

 

(Jelen írás tájékoztató jellegű, nem kimerítő. Jogi tanácsadásnak nem minősül, azt nem is pótolhatja).

komment
süti beállítások módosítása