Dr. Kovács Norbert blogja

ügyvéd, felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó, energetikai szakjogász

Megszületett: a nők 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulhatnak

2010. november 11. 14:54 - dr. Kovács Norbert

A mai napon elfogadásra került a nyugdíjazással kapcsolatos új szabályrendszer. Tekintettel arra, hogy e téma számos olvasómat érintheti, "dióhéjban" körüljárom a jelenleg elérhető részleteket.

Kedvezményes nyugdíjba vonulhat minden olyan nő, aki 40 év munkaviszonnyal rendelkezik. A rendelkezés 2011-től érvényes.

Nagy Anna csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten hangsúlyozta: a munkaviszonyba beleszámít a gyermekneveléssel töltött időszak is, vagyis amikor az érintett nő gyermekgondozással kapcsolatos ellátásokat kapott. Ennek több gyermek esetén a maximuma nyolc év. A kormányszóvivő közölte: a 40 évbe képzési idő - sem szakiskolai, sem felsőfokú - nem számít bele

Nyilvánosságra került az a hír is, hogy, hogy a kabinet az Országgyűlés elé terjeszti azt a tervezetet, amely szerint január 1-jétől munkanapok helyett naptári napokban fogják megállapítani azokat a határidőket, amelyeket a közigazgatási hatósági eljárásokban be kell tartani.

Ez több szempontból is előnyös azoknak, akik ügyet intéznek, hiszen így például nem fordulhat elő az, hogy egy hosszú hétvége után olyannyira elhúzódjon az ügyintézés, hogy abból az ügyfélnek nehézségei adódjanak.

Konkrét kérdése merült fel? A blogot érintő ötlete, javaslata van, vagy csak egyszerűen ki akarja fejteni a témával kapcsolatos véleményét? A „Szólj hozzá!” feliratra kattintva kommenteljen, vagy írjon e-mailt a drkovacsnorbert@drkovacsnorbert.hu e-mail címre!

4 komment
süti beállítások módosítása