Dr. Kovács Norbert blogja

ügyvéd, felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó, energetikai szakjogász

Egy budapesti hölgy esete a BKK jegyautomatával (avagy jogtudatosság a hétköznapokban I.)

2017. október 03. 11:43 - dr. Kovács Norbert

Amikor ügyfeleim tanácsért, vagy jogi segítségért fordulnak hozzám, gyakran már kifejezetten drámai tűzoltásokba, gazdasági sakkhelyzetekbe vagy más, komolynak mondható jogi szituációkba kapcsolódok be, megpróbálva jogi segítségnyújtással a maximumot kihozni a helyzetből – ügyfeleim érdekében. Gyakori megfigyelésem viszont, hogy a tűzoltás sok esetben megelőzhető lett volna a konkrét élethelyzetek jogi vonatkozásainak pontosabb ismeretével, de még inkább: kellő utánajárással, egy kis érdekérvényesítéssel, egyszóval: jogtudatossággal. Ez utóbbi tulajdonság fontosságát egy mostanában megtörtént konkrét esettel szeretném szemléltetni.

pexels-photo-298018.jpeg

Pénznyelő automaták

Idén júliusban történt, hogy ügyfelem, D. Adrienn (személyiségi okokból a nevét megváltoztattam) budapesti lakos reggel, munkába menet a Deák Ferenc téri aluljáró Deák Ferenc utcai kijáratánál havi bérletet szándékozott venni a kijáratnál elhelyezett BKK automatából. A vásárláshoz szükséges információkat végigkattintgatva elérkezett a fizetés lépéséhez, ahol a gép utasítására egy 10 000 Ft-os bankjegyet helyezett az automatába. Ügyfelem legnagyobb megdöbbenésére

 a gép nemes egyszerűséggel beszippantotta a pénzt, majd se bérletet nem adott ki, sem a pénzt nem adta vissza.

Sajnos a történet nem egyedi eset, lehetett már hallani jegyárusító, vagy másfajta automaták meghibásodásáról. Ami viszont ez után történt még sajnos elkeserítőbb volt ügyfelem számára, mint a pénz elnyelése.

 

Csönd és hallgatás

Ügyfelem a “Segítség”-gomb megnyomásával rögtön jelezte a panaszt és rögzíttette azt hangjegyzőkönyvben. A vonal végén levő operátor az ügy kivizsgálását ígérte, valamint mihamarabbi visszajelzést. D. Adrienn több, mint 3 héten át várta a megígért jelentkezést

mindhiába.

Az igazi slusszpoén ezután következett: hetekkel később, ügyfelem többszöri e-mailes sürgetésére a BKK írásos tájékoztatást adott, miszerint kivizsgálták az ügyet és igényét nem tartják jogosnak. Az e-mail mellékleteként elküldték a jegyzőkönyvet és az automata által készített hangfelvételt. C’est la vie – mondhatta volna magában ügyfelem ekkor – mint nagyon sokan azonos helyzetben – szerencsére azonban mégsem tette.

 

Jogtudatosság a hétköznapokban

Ügyfelem ezen a ponton fordult hozzám jogi segítségért. Az Olvasó talán furcsállhatja, hogy 10 000 Ft-ért vajon miért érte meg ügyfelemnek ekkora küzdelmet lefolytatnia. A pereskedés ugyanis eleve egy jóval magasabb költséget jelent (már ha csak az ügyvédi munkadíjra gondolunk is), mint a szóban forgó összeg. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy ilyen esetekben nem feltétlenül kell perre vinni a dolgot

egy szakszerűen megfogalmazott ügyvédi felszólítás is megteszi a hatását.

Szerencsés módon ez történt esetünkben is: ügyvédi felszólító levelem hatására a BKK ismételten kivizsgálta az esetet és „hirtelen” változtatott korábbi álláspontján - levelem kézhezvétele után 10 nappal az elnyelt 10 000 Ft már vissza is érkezett Ügyfelem bankszámlájára, a BKK pedig elnézést kért az okozott kellemetlenségért.

 

+ Ügyvédi tipp

A fent leírt eset számomra elsősorban az érdekeinkért való küzdeni tudásról szól. Jól szemlélteti, hogy különböző élethelyzetekben a jogaink ismerete és jogaink, érdekeink képviselete megvédhet visszaélésektől – olykor anyagi vagy más típusú veszteségektől is. Gyakran már az is elég, hogy egy hasonló esetbe nem törődünk bele, hanem “ütjük a vasat” és utánajárással, határozott érdekképviselettel, jogainkhoz való ragaszkodással közelítjük meg a számunkra előnytelennek tűnő jogi helyzeteket. Amit pedig nem győzök elégszer hangsúlyozni: sose ijedjünk meg pusztán attól a ténytől, hogy „a másik oldalon” egy nagy cég áll; a törvények ugyanúgy vonatkoznak rájuk is, mint egy magánszemélyre.

(Jelen írás tájékoztató jellegű, nem kimerítő. Jogi tanácsadásnak nem minősül, azt nem is pótolhatja).

 

komment
süti beállítások módosítása