Dr. Kovács Norbert blogja

ügyvéd, felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó, energetikai szakjogász

Belevágtál volna cégalapításba akkor is, ha ezeket tudod?

2017. március 09. 10:56 - dr. Kovács Norbert

Talán elcsépeltnek hathat, de mégsem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a legjobb orvosság a megelőzés (más néven elővigyázatosság). Ez nem csak az egészség, de a cégügyek területén is így van. Minden ügyfelemnek és tanácskérőnek nyomatékosítom: olyan súlyú döntést, mint a cégalapítás csak nagyon alapos tervezéssel, kockázatfelméréssel és szakmai segítséggel érdemes meglépni. Lentebb két alapvető, mégis létfontosságú ténnyel – a cégalapítás és a cégmegszüntetés kérdésével – foglalkozom röviden, amit ha kellően tudatosít magában a cégalapításon morfondírozó Olvasó, akkor jó eséllyel megspórolhat magának némi hidegzuhanyt.

closed.jpeg 

     1. Céget alapítani könnyű. Főleg március 16-a után. 

 

A cégalapítás minden eddiginél könnyebb és gyorsabb folyamat a nemrég módosult illetéktörvény és cégtörvény miatt. Az idén március 16-án hatályba lépő, módosított törvények szerint a Kft-k és Bt-k alapítása illetékmentes lesz, valamint a mindeddig kötelező ún. közzétételi költségtérítést sem kell megfizetni cégalapításkor. Az illeték eddig Kft-k esetében egyszerűsített eljárásban 50 000 Ft, a Bt-k esetében 25 000 Ft, a közzétételi költségtérítés pedig 5 000 Ft volt. Az illeték és a közzétételi költségtérítés megfizetése alól való mentesülés meglehetősen leegyszerűsíti a folyamatot – költségünk maximum csak az ügyvédi munkadíjjal lehet.

     Az egész folyamat néhány nap alles zusammen.

Ha tehát egy zseniális, (vagy legalább is annak tűnő) üzleti öltet és egy gyors, plusszosnak tűnő matek után szaladunk az ügyvédhez céget alapítani, akkor viszonylag gyors és elviselhető költségekkel járó folyamat révén lesz egy cégünk.

 

     2. Céget megszüntetni nehéz. Költséges és sokáig tart.

 

Sajnos nem egyszer előfordul, hogy az eleinte ígéretes vállalkozások a később megváltozott körülmények, nem várt események, vagy egyszerűen piaci okok miatt besülnek. Abban az esetben, ha egy üzleti vállalkozás olyannyira nem a terv szerint alakul, hogy az alapító(k) a megszüntetés mellett döntenek, az esetek többségében ún. végelszámolást kell elindítani.

A végelszámolás keretében a cég korábbi vezetőjének javasolt megbíznia egy tapasztalt könyvelőt és egy ügyvédet, aki a jogi képviseletet látja el és együttműködik a könyvelővel. A könyvelő elkészíti a hivatalos mérleget és az adóbevallást, melyet benyújt az adóhivatalnak. A végelszámolónak nem mellesleg minden fennálló tartozását rendeznie kell, minden hivatal, vagy hitelező, befektető felé, ezzel összefüggésben a végelszámolás megindulásáról közzétételt kell kezdeményezni a Cégközlönyben. Amennyiben a cég valamennyi tartozását nem tudja teljesíteni, felszámolásba fordulhat az eljárás , melyet egy bíróság által kijelölt felszámoló bonyolít le.

 A végelszámolási eljárással összefüggésben felmerült költségek végső soron jóval magasabbak, mint az alapításkor felmerültek; a végelszámolással kapcsolatban adódó feladatok, intéznivalók mennyiségéről nem is beszélve.

 Lényeg a lényeg: a cég megszüntetése – akár van tartozás, akár nincs – egy sokkal bonyolultabb, hosszabb és költségesebb folyamat, mint a cégalapítás. Míg az alapítás akár 1-2 nap alatt megvan, a megszüntetés bármely formája akár 150 nap, rosszabb esetben akár 3 év (!) is lehet.

 

     + Ügyvédi tipp

 

Ha egy nagyszerű üzleti ötlet támad a fejünkben, érdemes az alábbiakat megszívlelni, mielőtt céget alapítanánk:

  • Tervezzünk! Az üzleti terv és költségterv elkészítésekor kalkuláljuk be egy esetleges megszüntetés költségeit és időkeretét is.
  • Ne egyedül vágjunk cégalapításba! Kérjünk tanácsot, legyenek körülöttünk olyanok, akiknek van tapasztalata!
  • Akkor alapítsunk céget, ha vannak anyagi biztosítékaink és menekülő-útvonalaink.
  • Mindenképp bízzunk meg egy olyan ügyvédet, aki jártas a cégjog területén! Egy-két hasznos tanács komoly fejfájástól menthet meg később.

 

(Jelen írás tájékoztató jellegű, nem kimerítő. Jogi tanácsadásnak nem minősül, azt nem is pótolhatja).

komment
süti beállítások módosítása